Egyéb

MTA Alumni

Április 18-án délelőtt a vendégül láttuk Professzor Dr. Kiss Évát, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadóját, akinek előadása a negyedik ipari forradalomról szólt, Ipar 4.0 címmel. Az előadás a Középiskolai MTA  ALUMNI Program keretében zajlott.
Előadónk a 90 perces előadásában részletesen beszámolt az ipari forradalmak történelméről, majd jelenünk és közeljövőnk várható társadalmi-gazdasági változásainak felvázolásával folytatta nagyon izgalmas témáját. A 2. részében általánosságban számolt be a kutatói életformáról, miközben elhelyezte a földrajztudományt a tudományok között és beszámolt annak várható újonnan felvállalt feladatairól,a földrajztudomány folyamatosan változó szerepköréről. 
 
Nagy öröm volt hallgatni a Professzor Asszonyt! A diákokat, akik nagyjából ötvenen voltak jelen, a földrajz iránti érdeklődés, a földrajzból tett érettségi vizsga alapján jelöltük ki a 10-12. évfolyamokból. 
Köszönjük szépen a lehetőséget az ALUMNI programnak! Professzor Asszony személyében remek előadót, jeles kutatót ismerhettünk meg.