Adolf Balázs a 2017-ben szerzett maratoni kenus ifjúsági világbajnoki cím után 2019 augusztusában, élete első felnőtt világbajnokságán a kenu egyesek 5000 méteres számában a hatodszor győztes, ötszörös olimpiai bajnokkal, a német Sebastian Brendellel vívott nemes küzdelemben ezüstérmet szerzett.
Természetközelben, igazi ferences lelkületű családban nőttél fel. Mennyiben alakította a szülői ház a sport iránti szereteted?
- Nagyon sokat köszönhetek a Családomnak, hiszen otthonról hoztam az indíttatást, hogy sportoljak, később pedig a bátorítást, a támogatást. Szerettünk kint lenni a természetben, a Szüleimnek van a Szigetközben egy túracége is, a Tambitúra. A családban mindenki sportolt, a bátyám kajakozott, Édesapám is kenuzott kiskorától, lejárt velünk az edzésekre is. Én korábban szertornáztam, végül a kenu mellett döntöttem, nekem ez sokkal izgalmasabb. Kint vagyok a természetben, a Dunán, ez nagyon szép. A kenuzás érdekesebb, mint a kajak. Itt egy légző mozdulattal haladunk előre, a húzás, aztán a légmunka, a ritmus az állatok mozgására hasonlít. Például a gepárd is nagy levegőt vesz, aztán lök előre egyet. Az élet ritmusa is ilyen: beszívás, kifújás. Eredetileg maratonista voltam, ezt nagyon szerettem, de most síkvizes lettem, megpróbálom a rövidebb távokat is. A szövetségtől is így kapok támogatást, és ezek olimpiai számok is. Természetesen a maratonit sem adtam fel.
- augusztus 25-e, a szegedi világbajnokság döntője. Élénken él az emlékezetemben ez a nap, egykori tanáraiddal együtt izgultunk, imádkoztunk Érted… Hogyan emlékszel vissza a döntőre?
- Bizakodva indultam el, rengeteget készültem, volt esélyem, reálisan az első hat hely valamelyikére. Az, hogy dobogóra tudtam állni, azt jelentette, hogy túlteljesítettem az elvárásokat. Nem is tudtam rögtön feldolgozni, mi történt. Napok alatt sikerült.
Rendkívül okosan versenyeztél. A kígyó ravaszságával, de a galamb szelídségével…
- Itt észnél kell lenni. Tömegrajt van, nagyobb a kontakt az emberek között. Lehet vizezni, tehát a másik oldalvizén menni, van forduló is, lökdösődés, van minden! Végig kell figyelni, húzásról húzásra, nem lehet ellankadni. Egy pillanat kihagyás is eldöntheti a versenyt. De az ellenfelek nem ellenségek, a legfontosabb a sport tisztasága.
Most minden jól sikerült. De korábban mi vitt tovább, ha valami nem úgy alakult, ahogy szeretted volna?
- Egyrészt nagyon szeretem, amit csinálok, másrészt az eredmények vittek mindig tovább, lelkesítettek egy új cél felé. Volt úgy, hogy vagy három évig majdnem hiába dolgoztam, mert a növésben a társaim megelőztek, a befektetett munkám azért nem hozta az eredményeket, mert lassan érő típus vagyok. Aztán szép lassan jöttek a sikerek, hogy legyen kedvem folytatni. Mintha Isten mindig jókor jó eredményeket adott volna, ő vezetett, hogy legyen erőm újra kezdeni.
„Hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten járt előttem…” Az utolsó mondatodról nekem ez az idézet jutott az eszembe. Örülnék, ha kitalálnád, ki írta ezeket a sorokat.
- Szerintem Ady-versből valók. Ő persze szebben mondta, mint én, de ugyanarra gondolhattunk… Lehetne ez a beszélgetés címe is.
Napjaid nagy részét a kenuban térdelve töltöd. Ez a testtartás sok mindent kifejez…
- Igen, alázatra tanít. Nem csak egyfajta testtartás, hanem jelképesen megadás is annak, aminek történnie kell. Hiszek a Gondviselésben, nem csak rajtam múlik, hogy mit érek el. Ez nem azt jelenti, hogy Isten mindenképp győztesként hoz ki engem a versenyből, hanem segít, hogy magam győzzem le. Ezért nyugodt vagyok.
Szoktál-e a győzelemért imádkozni?
- Nem, a győzelemért nem. Nem azt kérem, hogy nyerjek, hanem hogy úgy tudjak odaállni, hogy mindent ki tudjak hozni magamból. Régebben jobban érdekeltek az eredmények. Most inkább azt kérem, hogy teljes erőmmel tudjak jelen lenni. Végül is az ellenfelek is csak azért vannak, hogy az ember elérje a maximumot. Ha ez sikerül, akkor mindegy, hogy hányadik lesz az ember. Győzzön az, aki többet dolgozott, aki a legjobb. Így igazságos.
Megtapasztaltad-e, hogy sokszor az ember nem azt kapja, amit kér, hanem amire szüksége van?
- Igen, igen. A világbajnokság előtt azt szerettem volna, ha párosban jutunk a döntőbe, de a válogatón ez nem sikerült, csak egyesben. Akkor el voltam keseredve, de utólag most látom, hogy miért kellett így történnie. Talán éppen azért, hogy egyesben tudjam ezt az eredményt elérni. Így lett a legjobb.
Sokan azt mondják, nem lehet egyszerre jól tanulni és magas szinten sportolni. Neked sikerült. Magyartanárodként jól emlékszem arra, hogy soha nem kértél felmentést a tanulás alól. Nehéz volt?
- Nem volt olyan nehéz. Jól be kellett osztanom az időmet és az erőmet. Rengeteg segítséget adtak a tanáraim és az osztálytársaim. Megkaptam előre a tananyagot, lemásolták nekem, mindig pótolhattam, javíthattam, türelmesek voltak velem. Ha még egyszer nyolcadikos lennék, újra ide jönnék.
Családod sok szállal kötődik a gimnáziumhoz, Édesapád és testvéreid révén. Te is sokszor elmondtad, hogy jó volt ide járni. Mi volt a legfontosabb, amit itt kaptál?
- Az osztályomnak nagyon örültem, ebből a közösségből vannak a legjobb barátaim. Mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot, sok emlék, élmény köt össze bennünket és a hit, ez a közös nevezőnk. Mindenről tudunk beszélni, hitbeli dolgokról is. Más az értékrendünk, mint a sportvilágban szokás. Ott nekem ezt az értékrendet kell képviselnem.
Adott-e neked valami életre szóló tanítást a ferences gimnázium útravalóul?
- Elsősorban a tanáraimnak és a társaimnak a hite, amit nap mint nap megtapasztaltam, a hithez való hozzáállásuk, amelyből gazdagodtam én is.
Kérjetek és adatik… Te milyen jövőt kérsz magadnak?
- Nagyon szeretném, ha továbbra is örömömet lelném a sportban – ez a legfontosabb. Szeretném, ha jó eredményeket érnék el, jó formába kerülnék tavasszal, hogy jól szerepeljek az olimpiai válogatón. Elkezdtem az egyetemet, itt is szeretném megállni a helyem.
Tiszteletre méltó és megható, amilyen alázatosan és szerényen viseled a nem akármilyen sikereidet. Ugyanolyan tiszta tekintetű, halk szavú, derűs fiú vagy, mint az iskolapadban voltál. Tartásod és eredményeid példaképpé tettek. Fontosak a szavaid: mit üzennél szeretett gimnáziumod mai diákjainak?
- Elsősorban azt, hogy őrizzék meg az Istenbe vetett bizalmat, ez a legfontosabb.
Soós Sándorné Rózsa tanárnő