„Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9). Assisi Szent Ferenc lelki gondolkodásában a megtestesülés a legláthatóbb jele a krisztusi szegénységben fölragyogó, felülmúlhatatlanul teljes isteni Szeretetnek, mely azért vette magára emberségünk törékenységét, hogy általa részesei lehessünk istenségének. Ezért állt Ferenc szívéhez valamennyi ünnep közül legközelebb a karácsony. Az ünnepek ünnepe, melyen Isten védtelen kisgyermekké lett, akit a Boldogságos Szűz éppúgy dajkált és szoptatott, mint minden más földi édesanya a gyermekét. Ferenc karácsony csodájában felismerte azt is, hogy a betlehemi születés nem csupán egyszeri, történelmi tény, hanem a szentmisében mindennap megismétlődő valóság. Szent elragadtatással ünnepelte, hogy a megtestesült, önmagát adó Szeretet minden átváltoztatásban megszületik az oltáron, és valóságosan velünk marad az Eucharisztiában: „Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá, nap nap után közénk jön alázatos külsőben, nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk.” A jászolban fekvő Kisded a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Élet mindennapi kenyere, aki jelen van a hópehely ostyában, a csöpp búzakenyérben.
1223-ban mélységes vágy fogta el Ferencet, hogy karácsony titkát különös módon jelenítse meg a grecciói remeteségben. A hegy oldalából nyíló barlangba oltárt emelt, alá egy szénával telt jászolt állított. Tehát csak oltár volt és jászol, a megváltó kereszthalál és a megtestesülés emlékezete. Hiányzott a Kisjézus, Mária és József, a hódoló királyok és a pásztorok is. Ferenc utasítása szerint azonban állt ott ökör és szamár, az embernél értőbben meghajolva a születés titka előtt. „A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi szentmise. Ferenc mint diakónus énekelte az Evangéliumot, s prédikált a szegény Király születéséről. Lelke és szíve valóban Betlehemben volt. Ünnepelt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.”
Ez a nevezetes grecciói éjszaka 800 éve emlékeztet Szent Ferencnek arra a boldog felismerésére, hogy Jézus valóban a „velünk lakó Isten.” Nap mint nap testté lesz értünk, hogy a szentáldozásban megszentelje és fölemelje életünket oda, ahol ő van: az Atyával való szeretetközösségbe, az el nem múló, örök Betlehembe. Nekünk, Isten gyermekeinek így lesz minden áldozás személyes karácsonyunk. Ez az „újult, grecciói öröm” valóban új ajándék a kereszténységnek.
Rózsa tanárnő