Hírek

Rákóczi nyomában

2019. október 19-20-án a szentendrei Ferences Gimnázium 12. évfolyamos, történelem faktos diákjaival (összesen 7 fővel) eredtünk II. Rákóczi Ferenc nyomába. A program célja az volt, hogy felkeressük a fejedelem életének fontos állomásait, többek között Borsit, Kassát és Sárospatakot. Október 19-én reggel indultunk az iskola kisbuszával, 7 diák és két felnőtt kísérő. Utunk első állomása Borsi, II. Rákóczi Ferenc szülőfaluja volt. Bár a kastély felújítás alatt áll, kívülről megcsodálhattuk a már megújult épületet és tetőt, valamint meghallgathattuk a gondnok István bácsi lelkes beszámolóját Rákóczi korai éveiről. A kastély előtti szobornál gyertyát gyújtottunk, így emlékezve a fejedelemre. Borsiból Kassára mentünk, hogy a szülőhely után tiszteletünket tegyük II. Rákóczi Ferenc végső nyughelyénél. A kassai dóm lenyűgöző látványa, a csodálatos szárnyas oltárok, valamint a kripta és Rákóczi sírja nagy hatással voltak ránk.
Imádkoztunk és mécsest gyújtottunk a sírnál, majd megcsodáltuk Kassa nevezetességeit, pl. a színházat, az Orbán tornyot és a zenélő szökőkutat. Természetesen felkerestük a Rodostó-házat is, amely II. Rákóczi Ferenc utolsó otthonának másolata. Érdekes volt látni a tárgyakat, emlékeket, ill. az eredeti ebédlő csodálatos részleteit.
Kassáról Sárospatakra mentünk, útba ejtve a Füzéri várat, amely ugyan nem volt a Rákóczi-birtok része, de egy gyönyörűen felújított középkori vár, amely sokat elárul a korabeli építészetről.
Este értünk Sárospatakra, ahol a szállásunk volt. Meleg vacsora után tértünk nyugovóra. A szállás és étkezés, valamint az utazás költségeit a Rákóczi Szövetségtől nyert pályázati pénzből finanszíroztuk. Október 20-án reggeli után a Vártemplomban kezdtük a napot szentmisével, majd felkerestük a sárospataki Rákóczi-várat. Felelevenítettük a fejedelem életének és a Rákóczi-szabadságharcnak a legfontosabb eseményeit, megtekintve többek között Rákóczi eredeti zászlaját. Sárospatak után útba ejtettük még Boldogkőváralját, ami ha rövid ideig is, de szintén a Rákóczi-birtok része volt. A várban interaktív középkori fegyveres bemutatót nézhettünk meg. Délután indultunk haza Szentendrére tele élményekkel és sok új ismerettel II. Rákóczi Ferencről.