MCC Vitázz! Kárpát-medencei középiskolás vitaverseny

Posted Posted in Egyéb

Az MCC Vitázz! budapesti regionális fordulójában iskolánkat hat tanuló képviselte első alkalommal: a 10.a osztályból Garamvölgyi Kristóf, Orbán Kristóf, Pál Dóra, a 11.b osztályból Fancsek Péter, Tóth Csaba és Vass Gergő.

A diákok a kétnapos versenyen, összesen öt vitában sorakoztatták fel érveiket és cáfolataikat egy-egy tételmondat témájának megfelelően. A verseny a World Schools Style Debate vitaformátumban zajlott, melyben a tanulók a racionális vita szabályait követve álltak a PRO vagy a KONTRA oldalon.

A fordulóban induló 12 csapat közül a 8. és 9. helyezést értük el. Ez az eredmény ugyan nem volt elegendő az országos döntőbe kerüléshez, de mégis dicséretes és példaértékű a versenyzőink lelkiismeretes munkája. A felkészülés és a versenyen való részvétel egyaránt hozzájárult a tanulók logikai gondolkodásának, érveléstechnikájának és kommunikációs készségének fejlődéséhez.

Köszönjük a lelkes diákok aktivitását, és a verseny folyamán a többi csapattal szemben tanúsított emberséges hozzáállást.

Gratulálunk mindkét csapatnak a részvételhez!

A csapatok felkészítő tanára: Kosikné Kettős Marianna tanárnő.

Írásbeli felvételi dolgozatok megtekintése

Posted Posted in Hírek

Tisztelt Szülő!

Értesítem, hogy gyermeke kijavított felvételi dolgozatait

2024. január 25-én, csütörtökön 8:00-tól 16:00-ig tekintheti meg iskolánkban a 321-es teremben (Ferences Gimnázium, 2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 2.).

A felvételi jelentkezéshez szükséges ÉRTÉKRLŐ LAP-ot, ugyanekkor veheti át.

Az át nem vett értékelő lapokat postán juttatjuk el a vizsgázókhoz.

Iskolavezetőség